A vár tövében. Nyáron, tizenhárom évesen. Nem emlékszem a nevére, csak azt tudom, hogy a társaságban (nem baráti, csak aznap esti) okányi patkánynak becézték. Úgy rémlik, szőke volt. A smárolás azt hiszem tovább tartott, mint a dugás maga, amit egyáltalán nem bántam, mert kurva hideg volt a földön. A nedves fű és a csávó között feküdtem, és unottan bámultam a holdat. Teli volt, mint  - szerencsére csak néhány rövid percre rá - én is. Részeg voltam persze, tehát nem emlékszem a folytatásra sem, de feltételezem, hogy magamat kísértem haza. Ezután még olyan négy-öt évig csak az nem dugott meg, aki nem akart.