Ne fáraszd magad: kőbuzi! – hajol oda a francia srác haverja a barátnőmhöz, aki kb. egy órája küszködik a flörtöléssel. Lehetne akár iszonyatosan jó csaj is, de az van a fejében, hogy az intelligenciáját, nem pedig a dekoltázsát kell értékelni, úgyhogy nem az. Lemondóan sóhajt, és csalódottságában rendel még egy pohár bort. Ezt tényleg nehéz lehet elviselni.
Nekem már nagyon táncolhatnékom van, tehát kikérem a búcsúitalt és mindannyian elindulunk egy masik lebujba. Útközben a csaj lelép, mert érzi, hogy neki ennyi volt ebben az estében. Én megyek tovább az új barátaimmal, akikkel a bárba lépve rögtön folytatjuk az ivást. Nemsokára seggrészeg vagyok, meghallok egy jó számot, és beindulok. Arra még emlékszem, ahogy egyensúlyozok a lépcsőn lefelé a parketthez, de nagyjából itt szakad el a kép.
Ott kapom fel a fonalat megint, hogy a falnak simulva táncolok, a pulcsim a nyakamban, a francia pedig a melltartómban. A kezével a mellemet, a szájával meg a számat habzsolja, nem tudja abbahagyni. Elvagyunk még így egy darabig, de aztán inkább gyorsan hívok egy taxit.
Az est társalgás részét szerencsére letudjuk hazafelé a hátsó ülésen, de csak annyi derül ki, hogy másnap költözik vissza Párizsba. A liftben sem hagy békén, később is csak annyi időre enged el, amíg kinyitja a lakás ajtaját. Szabályszerűen bevonszol a nappaliba, és azonnal nekem esik. Lehámozza rólam a pulóvert, aztán a melltartót, és ledönt az ágyra. Mindkét kezemet a fejem fölé szorítja, majd leáll. Percekig csak nézi az arcom. Nem mozdulok, nem fordítom el a tekintetem, még csak nem is pislogok. Aztán megkérdezi, hogy miért vagyok szomorú. Mondom, hogy elegem van a felelősségből. Azt mondja, érti.
Ezután leveszi a maradék ruhát rólam, és elkezd ujjazni. A farka fel sem áll, csak velem foglalkozik. Négy ujjával dolgozik bennem, közben a másik kezével fojtogat. Lehet, hogy órákig megy ez. Nem tudom. Ott, ahol éppen járok, ezt nem lehet megállapítani.
Arra eszmélek, hogy kiveszi a kezét, és nézegeti. Tiszta vér. Pedig éppen nem menstruálok. Olyan az egész, mintha most szültem volna meg ezt az embert. Elindul a fürdőszobába, de én utánaszólok, hogy várjon. Előszedem a mobilt és csinálok a kezéről egy képet. Bár nem szívesen, de én is lemosom a vért a lábamról, aztán visszamegyünk az ágyba és elalszunk.
Arra eszmélek, hogy kiveszi a kezét, és nézegeti. Tiszta vér. Pedig éppen nem menstruálok. Olyan az egész, mintha most szültem volna meg ezt az embert. Elindul a fürdőszobába, de én utánaszólok, hogy várjon. Előszedem a mobilt és csinálok a kezéről egy képet. Bár nem szívesen, de én is lemosom a vért a lábamról, aztán visszamegyünk az ágyba és elalszunk.
Én ébredek először, ő még alszik, csorog a nyál a szájából. Felkelek, rágyújtok, és beindítom a cd-lejátszót. Piaf. Giccses is lehetne, mert vele indult az éjszaka, de valahogy mégsem az. Kint zuhog a téli eső, alig látszik, hogy reggel van. Odamegyek az ablakhoz, kinézek, és próbálom kitalálni, hogy hol vagyok. De még a kerületre sincs tippem. Felöltözöm, ő közben ébredezik. Kérdezem, hogy mi a cím, hova hívjam a taxit. Azt mondja, nem tudja, nézzem meg az előszobában a leveleken. Hívom a kocsit, közben felkel ő is, és hátulról még belekapaszkodik a mellembe. Mennem kell, mondom, bon voyage, és lelépek.
Otthon meglepve konstatálom, hogy még most sem tudom, hogy honnan jöttem haza. Teleengedem vízzel a kádat, belefekszem, és nézem a testemet elborító sárgászöld foltokat. Aztán behunyom a szemem, és megpróbálok semmire sem gondolni. Hátha egyedül is sikerül.
